Ugrás a főmenüre.
Programok 2010.05.11.

Egy szelet Madagaszkár

Május 7-én, pénteken trópusi hangulat költözött a Tiara Klub falai közé. G. Németh György hozta magával és adta át a hallgatóságnak ezt a csodás állapotot, fantasztikus előadásával és lenyűgöző élménybeszámolójával. A történet főhősei pedig a Magyar–Madagaszkári Baráti Társaság tagjai, valamint Benyovszky Móric.

benyov_gngy.jpgMadagaszkár a vörös sziget. De nekünk, magyaroknak sokkal több ennél, hiszen hazánk egyik világutazója, gróf Benyovszky Móric kormányzója lett ennek a mesés szigetnek. A gróf kalandos életét, Madagaszkár paradicsomi tájait és egy szoborállítás történetét foglalta dióhéjba G. Németh György ezen a forró májusi estén, amit egy erről szóló izgalmas filmvetítés előzött meg.

Igen, az este forró volt, ha nem is az időjárás miatt, hanem az idevarázsolt trópusi világnak köszönhetően, valamint azoknak a vendégeknek, akiknek jelenlétével volt teljes ez a meleg, baráti este. Mert jelen voltak a Benyovszky család tagjai, valamint régi-új barátaink, Rigyác község képviseletének delegáltjai. Rigyác, egy aprócska, zalai település, ami távol esik ugyan Madagaszkártól, de a Benyovszky családhoz közel áll, hiszen egykoron birtoka és élettere volt a Benyovszkyaknak. A szálak pedig körbeértek  G. Németh Györgynek  köszönhetően, aki mintegy mediátorként vállalt szerepet a rigyáciak, a Benyovszky család és a Tiara-csoport között.

Köszönjük, hogy az idelátogatók jelenlétükkel emelték ennek az estének a fényét és hozzájárultak a remek hangulathoz! Reméljük, a jövőben is sok szép ehhez hasonló estét tölthetünk el együtt.

 

 

Bogyay Katalin Jusztina

(még több...)

 

Alkotni napfényben, vízben csillogással

Alkotni napfényben, vízben csillogással

Takáts Márton elutazott alkotni, Itália várta, tárt karokkal - és persze, remek fényekkel, nyugodt és Mi az... tovább...

Kéttucatnyi állat az új Madagaszkár Házban

Kéttucatnyi állat az új Madagaszkár Házban

Páratlan kiállítás nyílt a Fővárosi Állat- és Növénykertben június 28-án. Az új Madagaszkár Ház egy... tovább...

Minden gyermek tehetséges valamiben!

Minden gyermek tehetséges valamiben!

Szinte minden nap elmegyek a Miskolci utcai általános iskola előtt, melynek bejárata fölé a következőt És... tovább...

Egy szelet Madagaszkár

Egy szelet Madagaszkár

Május 7-én, pénteken trópusi hangulat költözött a Tiara Klub falai közé. G. Németh György hozta magával... tovább...

By Me – 2010. nyár

By Me – 2010. nyár

Novotel, Zsolnay Terem - Hrivnák Tünde divattervező, a By Me szalon tulajdonosa megálmodta a 2010-es év nyári... tovább...

Költészet napja Hirtling Istvánnal

Költészet napja Hirtling Istvánnal

Kellemes baráti hangulatot varázsolt Hirtling István a költészet napján a Tiara Klubba. A művész sikerét... tovább...

Egy nap Rigyácon

Egy nap Rigyácon

A szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai évének egyik, már-már napfényes meg a... tovább...

Megújulva kívül belül- Délután a szépség és egészség jegyében

Megújulva kívül belül- Délután a szépség és egészség jegyében

Szombaton már majdnem tavaszi idővel örvendeztetett meg bennünket a szeszélyes természet, így könnyebb volt... tovább...

Egy este Budai Györggyel

Egy este Budai Györggyel

2010. február 19-én újra megidéztük Budai Gyurit. 57 éves lenne.
tovább...

A vaksi El Greco - avagy a kubizmus is csak egy szembetegség?

A vaksi El Greco - avagy a kubizmus is csak egy szembetegség?

Réti Mária művészettörténészről eddig is tudtuk, hogy nagyszerű előadó. Most azt is bebizonyította, van... tovább...

Benyovszky révbe ért - Díjak és nyertesek

Benyovszky révbe ért - Díjak és nyertesek

Ha révbe nem is ért még, de egy fontos kikötőbe valóban befutott az országos gyermekrajzpályázat. A Tiara... tovább...