Ugrás a főmenüre.
Programok 2010.03.22.

Megújulva kívül belül- Délután a szépség és egészség jegyében

Szombaton már majdnem tavaszi idővel örvendeztetett meg bennünket a szeszélyes természet, így könnyebb volt ráhangolódni a Tiara Klub által kínált szépség-egészség túrára.

Neki is vágtunk szép számban, hogy ott, a helyszínen végigpróbáljuk az egyes szolgáltatásokat, amelyek némelyike egészségünk védelmét, másik része szépségünket hivatott biztosítani. Hosszú sorok vártak  a frissítő masszázsra, az íriszdiagnosztikára, a kronobiológiai vizsgálatra, a divattanácsadásra vagy a dr. Wu-féle fejmasszázsra. Aki éppen nem a sorára várt, az sem unatkozott, hiszen elhozta a Tiara Borklub is remek borait, a Laoni a tavaszi táskadivatból mutatott be egy színes szeletet, a Vireco táplálékkiegészítőkkel és növényi ételekkel ismertette meg az érdeklődőket, míg a Liget Wellness Hotel remek pihentető ajánlatokkal jelentkezett.

szepseg3.jpg

Kronobiológia és íriszdiagnosztika

Viszonylag két új tudomány képviselői is kínálták szolgáltatásaikat ezen a délutánon.

A kronobiológiai pszichogenetika egy, az 1970-es években született tudomány, amely a nyolcvanas években lépett felnőttkorba. Kivételesen tőlünk keletre, nevezetesen a volt Szovjetunióban született. Ez a módszer lehetőséget ad arra, hogy az emberi tulajdonságokat, kapcsolatokat a szokványos módoktól eltérően, egy teljesen más nézőpontból, energetikai oldalról szemléljük. A módszer működését statisztikákkal bizonyították, szakértők, orvosok és pszichológusok személyes tapasztalataikkal támasztották alá. Legjobban azonban emberi tulajdonságok és kapcsolatok megértéséhez ad segítséget.

Miben segíthet a kronobiológiai vizsgálat?

Megismerheti önmagát és társát befolyásolástól mentesen úgy, mintha egy külső nézőpontból látná.
Felismerheti, hogy kapcsolata milyen tekintetben működik jól, és hol vannak igazából a problémák.
Megtudhatja, hogy miben tehetséges, milyen jellegű munkában lenne hatékony, esetleg gyermeke iskolaválasztásánál is könnyebben találja meg a helyes irányt.
Megláthatja, hogyan kellene élnie ahhoz, hogy az egészségügyi problémák elkerüljék, és ne érezze magát fáradtnak.
Megértheti, miért vonzódik akaratlanul valakihez, míg mástól távolodna.
Ha társat keres, akkor megnézheti, mikor született az a személy, akivel harmonikus, stabil párkapcsolat alakulhat ki...

szepseg12.jpg

Az íriszdiagnosztika az ötvenes években alakult ki az USA-ban, bár tudjuk, hogy a szem a lélek tükre, és hogy  már az ókori görögök is figyelték a páciensek szemét...

A módszer nem gyógyít, hanem egyfajta állapotfelmérés és útmutatás a jövőre. Ugyanis a módszer alkalmazói szerint az örökletes tényezők, a belső szervi megbetegedések, a toxikus anyagok, a stresszhelyzetek különböző nyomokat, jeleket hagynak az íriszen.
Precíz szervtérkép alapján következtetni lehet a teljes szervezet működésére, az energiaszintre éppúgy, mint a szerzett tulajdonságokra, betegségekre.
Az írisz vizsgálata réslámpával történik. Maga a vizsgálat fájdalommentes, ártalmatlan, bármikor és bármilyen gyakorisággal elvégezhető.

Reiki és dr. Wu

Akik már felmérték egészségi állapotukat, és azt is megtudták, hogy hol rontották el az életüket, azoknak egyfajta  kiutat kínáltak a délután és az est előadói. Elsőként Bakonyiné Juhász Ildikó és Temesi Nóra vezette be a hallgatóságot a reiki titkaiba, amely a kozmikus energiákat felhasználó öngyógyító szepseg27.jpgmódszer; tanulható  és jó eredménnyel alkalmazható gyógymód. Az előadás végén a hallgatók közös relaxálásban vettek részt, a zöld mezőt elhagyva együtt szálltak, mint a sas, majd kötetlen beszélgetés közben jöttek a kérdések is.


Török Veronika kozmetikus-masszőr pedig  „Bőrünk és lelkünk tavaszi megújulása, dr. Wu-féle fejmasszázs" címmel tartott előadást az érdeklődőknek.
Dr. Wu,
aki a hetvenes években, Kínában szerzett diplomát, így vall saját módszeréről: „A Wu-féle fejmasszázst a hagyományos kínai gyógyászati tudomásom alapján állítottam össze, klasszikus kínai gyógyászati szövegek tanulmányozása és kutatása után. A kínai gyógyászatot nem egyszerű tanulmányozni, már csak hosszú történelme és különleges szóhasználata miatt sem. Nos, amit sok éve akadémiai és tudományos törekvésként kezdtem el, mára klinikai tanulmányok során tökéletesedett rendszerré lett, s ereszepseg25.jpgdményezett egy elmélyült, ám mégis könnyen megtanulható, öregedést lassító, holisztikus terápiát."

A megszépült, felfrissült és számos tapasztalattal gazdagodott hallgatóság közösen megnézhette a híres tervező, Coco Chanel ifjúságáról készült játékfilmet.

 

Az estébe forduló délután ezzel korántsem ért véget, hiszen a résztvevők még sokáig cserélhették ki a szépségről és az egészségről gyűjtött tapasztalatokat.

(Szy)

Több kép és hozzászólási lehetőség a Tiara Magazinban

Alkotni napfényben, vízben csillogással

Alkotni napfényben, vízben csillogással

Takáts Márton elutazott alkotni, Itália várta, tárt karokkal - és persze, remek fényekkel, nyugodt és Mi az... tovább...

Kéttucatnyi állat az új Madagaszkár Házban

Kéttucatnyi állat az új Madagaszkár Házban

Páratlan kiállítás nyílt a Fővárosi Állat- és Növénykertben június 28-án. Az új Madagaszkár Ház egy... tovább...

Minden gyermek tehetséges valamiben!

Minden gyermek tehetséges valamiben!

Szinte minden nap elmegyek a Miskolci utcai általános iskola előtt, melynek bejárata fölé a következőt És... tovább...

Egy szelet Madagaszkár

Egy szelet Madagaszkár

Május 7-én, pénteken trópusi hangulat költözött a Tiara Klub falai közé. G. Németh György hozta magával... tovább...

By Me – 2010. nyár

By Me – 2010. nyár

Novotel, Zsolnay Terem - Hrivnák Tünde divattervező, a By Me szalon tulajdonosa megálmodta a 2010-es év nyári... tovább...

Költészet napja Hirtling Istvánnal

Költészet napja Hirtling Istvánnal

Kellemes baráti hangulatot varázsolt Hirtling István a költészet napján a Tiara Klubba. A művész sikerét... tovább...

Egy nap Rigyácon

Egy nap Rigyácon

A szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai évének egyik, már-már napfényes meg a... tovább...

Megújulva kívül belül- Délután a szépség és egészség jegyében

Megújulva kívül belül- Délután a szépség és egészség jegyében

Szombaton már majdnem tavaszi idővel örvendeztetett meg bennünket a szeszélyes természet, így könnyebb volt... tovább...

Egy este Budai Györggyel

Egy este Budai Györggyel

2010. február 19-én újra megidéztük Budai Gyurit. 57 éves lenne.
tovább...

A vaksi El Greco - avagy a kubizmus is csak egy szembetegség?

A vaksi El Greco - avagy a kubizmus is csak egy szembetegség?

Réti Mária művészettörténészről eddig is tudtuk, hogy nagyszerű előadó. Most azt is bebizonyította, van... tovább...

Benyovszky révbe ért - Díjak és nyertesek

Benyovszky révbe ért - Díjak és nyertesek

Ha révbe nem is ért még, de egy fontos kikötőbe valóban befutott az országos gyermekrajzpályázat. A Tiara... tovább...